Ennyit elég is lenne írni a dologról ebből minden fontos kiderül a képről.
Viszont valami másról szeretnék beszélni a kép kapcsán.
Hozzávetőlegesen 10-20 munkaóra van egy ilyen képben, vagyis a kezdeti maszatolástól addig a pontig, amikor már nem bírok ránézni sem, hozzávetőlegesen két és fél munkanapnyi soha vissza nem térő idő pereg le egy sötét szobában görnyedezve. Haszna a kész műnek csupán annyi, hogy mikor esetleges öreg napjaimban azon gondolkodom, hová röppent el az élet, mivel töltöttem az itt kapott időt és véletlen a kezem ügyébe keveredik ez a kép, akkor se legyen semmi fogalmam a válaszról. Mert ennek a képnek a minimális esztétikai értékén felül, teszem azt befektetett idő arányában az értéke és értelme nulla.
Vegyük ehhez hozzá azt a több száz, vagy ezer képet, amit azért festettem az elmúlt években, hogy teljen az idő, de valódi szándékom, tervem nem volt velük, ilyenformán értelmük sem volt.
Mit is értek terv és szándék alatt.
Mielőtt illusztrátornak képzeltem magam, képregény rajzolónak képzeltem, napi rutinom része volt az aktuális alkotásokon merengeni, azok hangulatában éltem, adott készülő művek időmérő egységek is az életemben, tudom, mi, mikor történt, mert egyfajta napló gyanánt megvannak a korszakból a képregények. Fiókban, de megvannak.
Éve teltek el, hogy nagy projektbe kezdtem volna, és így az idő is értelmetlenül folyik szerteszét.
Na lássuk csak, értelmetlenség, szétfolyó idő, kihagyott élet, mit felejtettem ki...
kilátástalanság, elszigeteltség és globális felmelegedés.
ennyit akartam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése